A helyzet egyenesen biztató. Szidják, egyre csak szidják – olykor meg is verik… – az ellenőröket, mondanak cifrákat a közlekedési morálra, meg úgy egyáltalán a hétköznapi életre.
A kalauz pedig barátságosan „Jónapot kívánok!”-kal üdvözölt, aztán amikor átadtam neki a menetjegyet, mosolyogva további jó utat kívánt. Mondom, kár temetni a BKV-t és a MÁV-ot, bár tudjuk jól, vannak érthetetlenül kivételes esetek.
A fenti amúgy szombaton, mégpedig kora délután történt, amikor a sülysápi leányok már vodka-naranccsal hangoltak a szépnek ígérkező estére, ám valószínűleg csak otthon, a négy fal között, merthogy a vasútállomást csupán néhány idősebb fószer tisztelte meg jelenlétével.
A Keleti, a gyűlölt, hajléktalanszállónak csúfolt pályaudvar persze egészen más arcát mutatta.
A kijáratnál aztán újból tumultus, de nem sokáig. Két batyut szerettem volna a földre tenni, jelezvén, felmutatom a bérletet, ám a fiatal férfi kedélyes hangon csak annyit mondott: „Menjen csak tovább, majd legközelebb!”.
Egy hét lazulás után nem volt éppen kellemetlen mindezt hallgatni a szmogos, poros fővárosban, így írhatom talán én is, hogy menjen csak tovább, majd legközelebb folytatom.
AJÁNLÓ: www.fociakobon.hu
